Monday, February 8, 2016

párizsi visszapillantó

2015 októberében sokan, sokféle fórumon olvashattatok arról a fontos eseményről, melyben alkotó művészként részem volt. A párizsi Louvre Carousselben tartott Salon Art Shopping művészeti vásárról meséltem nektek, ahol egyedüli batikfestőként (Ferencz J. Réka festőnő társaságában) képviseltem hazánkat, immár másodszor.



Megmutattam azt a két festményt, melyet gondosan csomagolva magammal vittem, sőt arról is szólt egy posztom, hogy milyen élmények inspirálták e műveket.
Nekem már maga az utazás is élmény és ebben egyetértünk férjemmel Zsigával, aki ahogy mindig, úgy ezúttal is velem tartott. Már a repülőn is találkoztunk ismerősökkel, de a következő napok is a baráti érintkezésekről szóltak...


 Míg első külföldi kiállításomon kissé félénken ácsorogtam a képeim mellett, mostanra egészen belejöttem az ismerkedésbe. Hisz az ilyen óriási nemzetközi megmozdulások kivételes lehetőségek arra, hogy akár több évtezedes szakmai-emberi barátságok, vagy közös alkotások szülessenek.
A szóban forgó - a budapesti Artmarket eseményhez témájában hasonló, de annál jóval nagyobb - művészeti vásár 2 napján mintegy 600 egyéni kiállító és galéria vett részt, 25.000 látogató fordult meg és vásárolt művészeti alkotásokat. Íme egy kis promó-film, mely némi betekintést nyújt a színes "művészeti-show"hangulatába:


Mivel idén az "APAI" olasz művészeti szervezet delegáltja voltam, az olasz művészek standján kaptak helyet képeim. Körülöttem főként amerikai és francia festők, szobrászok és galériák helyezkedtek el. Mindnyájunk előtt nagyon felemelő, ugyanakkor fárasztó napok álltak, hisz reggel tíztől este hatig fogadtuk és informáltuk műveinkről a folyamatosan hömpölygő, intenzíven érdeklődő embertömeget. Mindezt kedvesen, udvariasan, két-három nyelven kommunikálva, le nem hervadó mosollyal az arcunkon...

 Voltak, akik csak szórólapot, névjegykártyát kértek, mások konkrét kérdéseket tettek fel a technikámmal kapcsolatban, hisz batikfestményeket csak nálam láttak. A látogatók között nem csak párizsiak, de távolabbi francia vidékekről, vagy más országokból érkezők, sőt idegenbe szakadt magyarok is akadtak. Hisz ez az évente két alkalommal megrendezett művészeti esemény méltán híres alkalom a műkedvelő civilek és az új tehetségeket kutató galériák körében egyaránt.



Külön szólnék azokról a művészbarátságokról, amik a kiállítók között szövődnek, s melyekre egy ilyen nemzetközi forgatag a legalkalmasabb terep. Jómagam két kedves festőművész hölggyel is megismerkedtem, ( az angol Cristine Conelly és a francia Jacqueline Gallicot)
akikkel várhatóan egy közös kiállításon mélyítjük el a munkakapcsolatot. Egyikőjük sem volt még Magyarországon, de ami késik, nem múlik...hiszen a szentendrei Ur Eleonóra Batik Galéria nyitva áll mindenki előtt, akivel kölcsönös vagy közös projekteket tudunk létrehozni és működtetni!
Hogy a következő nemzetközi művészeti seregszemlén részt veszek-e, azt még nem tudom, hisz rendkívül sok anyagi és szervezésbeli összetevője van egy külföldi szereplésnek. De ami biztos, az a február 2o-i dátum, amikor itt Budapesten, egy nagyszerű indonéz programon találkozhattok velem. Hamarosan jövök a részletekkel!

Addig kövessétek a galéria facebook oldalát, - bejelölve az "értesítést kérek" funkciót - hogy ne maradjatok le az új hírekről! Köszönöm a megosztásokat!

 




No comments:

Post a Comment